UFO-HÍREK 2010. MÁJUS

SZENZÁCIÓ! UFO A VULKÁNI FELHŐBEN!

 
2010. május 14.

 

Alaposan meglepődtek azok, akik április 18-án a Sky News esti híreit nézték. Az izlandi Eyjafjöll vulkán kitöréséről készített egyik felvételen ugyanis a hamufelhő kellős közepén egy szabályos, V-alakú szerkezet volt látható.

 

 

Az utólagos elemzések egyértelműen kizárták az optikai csalódás lehetőségét. A felvételen látható alakzatot a legtöbben izzó plazmaként azonosították, de akadt olyan szakember is, aki azt nyilatkozta, hogy egy megzavarodott madárraj repült bele a hamufelhőbe. Az igazság talán soha nem fog kiderülni, de az

 

 

"NORMÁLIS???"  

 
2010. május 14.
 

A sakkbolond milliomos, Kirsan Ilyumzhinov, a Kalmük Független Köztársaság elnöke nyíltan színt vallott az UFO-témáról. Egy TV-műsorban bevallotta: maga is találkozott már földönkívüliekkel, sőt járt egy UFO-ban is.

 

 

Elmondása szerint aludt, amikor azt hallotta, valaki hívja a teraszról. Amikor az ajtón kilépett azt látta, hogy egy űrhajó lebeg ott, amely egy félig áttetsző csőre hasonlított. Miután bement, az emberszerű lények a sárga ruháikban követték őt.

 

 

A politikusnak nem sikerült beszélgetnie az idegenekkel, bár megkérdezte tőlük, hogy milyen nyelven tudnának érintkezni egymással.
"Talán cserélhettünk volna ötleteket" - mondta. Az űrlények ezután elvitték egy kis űrhajókázásra.

Ezek után nem csoda, ha Dimitrij Medvegyev vizsgálatot indított az ügyben, de bármennyire is hihetetlen a bizottság nem Ilyumzhinov ?elmeállapotát? hivatott vizsgálni, hanem azt, hogy nem követett-e el államtitoksértés, amikor a nagyközönség elé tárta a bizarr élményeit!

 

 

 

PROGRAMHIBA VAGY ÍGY ÜZENNEK A FÖLDÖNKÍVÜLIEK? 

 
2010. május 14.
 

33 év telt azóta, hogy fellőtték a Voyager-2 űrszondát, de még ma is szorgalmasan továbbítja a Naprendszer külső részéről szerzett adatokat az amerikai űrkutatási központba. A NASA mérnökei a napokban felfigyeltek egy érdekes dologra: lassan megváltozott a szonda által küldött üzenetek formája, így azok dekódolása komoly akadályokba ütközött.

 

 

A világsajtó azonnal lecsapott a hírre, és azt sugallta az olvasóknak, hogy az idegen lények így üzennek a földlakóknak. A magyarázat azonban sokkal ?Földibb?: egyszerű szoftverhiba okozta a problémát.

 

 
AJÁNLÓ
 
 
 
+ + +
 
A HÓNAP VIDEÓJA
 
 
V alakú UFO az izlandi vulkán füstjében?
 
+ + +
 
UFO TV
 
 
 
 
 
NULLADIK TÍPUSÚ TALÁLKOZÁSOK 1992.
 
+ + +
 
A HÓNAP CIKKEI
 
 
 
 
 
 
 
 
 
+ + +
 
HÍRARCHÍVUM
 

             

A honlapot készítette: Viszkok András (2008) - Ajánlott felbontás: 1024x768 - Böngészők: Internet Explorer, Flock, Mozilla Firefox