2008/8. HÉT
 

 
UFO-fotó 1927-ből
2008. február 23.
 

Talán kevesen tudják, de amióta az ember fényképezőgépet használ, azóta készülnek UFO-felvételek. Ezt az érdekes, 1927-ből származó fotót egy mexikói UFO-kutató hozta nyilvánosságra.

 

 

A képen jól látható egy hosszúkás szerkezet, amelynek kupolája van.

 


Ufoland Permben

2008. február 22.

 

A National UFO Center értesülései szerint hamarosan UFO-központ létesülhet az oroszországi Perm városában.

 

 

A városatyák 6 millió dollárt áldoznak arra, hogy létrehozzák az Ufoland névre keresztelt parkot, amelyben az érdeklődők távcsöves megfigyeléseket végezhetnek, valamint itt nyílna meg a világ legnagyobb UFO-múzeuma is.

 


 
Két csészealj Mohács felett
2008. február 21.
 

Február 16-án, 20 óra 10 perckor két csészealj alakú repülő szerkezet tűnt fel Mohács egén. Az észlelő elmondta, hogy az UFO-k egy felhőcsík mögül bukkantak elő. Egy ideig a házak felett (kb.100 méterre) cikáztak, majd eltűntek a sötétségben. Az észlelő beszámolt arról is, hogy a csészealj alakú szerkezetek 6-8 méter átmérőjűek voltak, tengelyük körül forogtak, szürke testük peremén pedig színes fények világítottak.

 

Az ufohirek.hu várja mindazok jelentkezését, akik látták a jelenséget!

 


 

Gyógyulj meg, Karcsi bácsi!
2008. február 19.
 
Az ufohirek.hu tudomására jutott, hogy baleset érte Hargitai Károly szakírót, a Nulladik Típusú Találkozások című TV-műsor egykori szakértőjét. Budán egy BKV busz ajtaja közé szorult, amely száz méteren keresztül vonszolta maga után.
 
 
Karcsi bácsi tegnap jött ki a kórházból és örömmel jelenthetjük, hogy a körülményekhez képest jól van, néhány zúzódással megúszta az esetet. Az ufohirek.hu összes látogatója nevében mielőbbi gyógyulást kívánunk neki!
 
 
ARCHÍVUM
 
2008/9. hét
2008/10. hét
2008/11. hét
2008/12. hét
2008/13. hét
 
Folytatjuk...
 
 
A HÉT VIDEÓI
 
UFO Louisiana felett - 2008. jan. 15.
 
UFO Louisana felett - TV riport
 
 
A HÉT LINKJEI
 
 
 
 

             

A honlapot készítette: Viszkok András (2008) - Ajánlott felbontás: 1024x768 - Böngészők: Internet Explorer, Flock, Mozilla Firefox